avagy havi több százezer munkamenetet is meg lehet duplázni!
Esettanulmányunk az egyik tartalmi oldalt üzemeltető ügyfelünkről szól, amely AdSense hirdetések révén szerzi bevételét egy nagyon kompetitív szektorban. Az ügyfél üzleti célja a 2017-ben indult közös munkában az organikus munkamenetek számának és az így keletkező Adsense bevétel növekedése.
2017 júliusában kezdtük az együttműködést, az akkor 5,5 éves domain-en lévő oldal alap SEO tényezőket tekintve rendben volt. Saját motoron futó, egyszerű felépítésű, döntően dinamikusan változó tartalommal, sebességben átlagosnak tekintettük. Havi több százezer munkamenet érkezett az oldalra, kb. 500 kulcsszóra volt az első három pozícióban:
Konkrét SEO célra az üzleti célt úgy fordítottuk le, hogy javuljanak a helyezések a nagy keresettségű kulcsszavakra, jobb CTR értékekkel, valamint fókuszáltan a nagyobb bevételt generáló aloldalakra is több felhasználó érkezzen. Ezek mellett konkrét lépésként sok kisebb lépést is meghatároztunk, de a lényeg és a stratégia értékelésének alapjai ezek voltak.
Milyen eredmények születtek?
A kigondolt stratégia, valamint a korábbi tapasztalatok alapján azt vártuk, hogy 1 éven belül el tudjuk érni a jelentős – 50%-os – növekedést, de hangsúlyozzuk, hogy egy már így is havi többszázezer organikus munkamenetet generáló oldalról beszélünk. Amikor már éppen váltani akartunk mert „mindössze” 6%-os növekedésnél tartottunk, akkor aktiválták a Medic algoritmus változást. Bár ez az oldal nem az egészségüggyel foglalkozott, más változtatás nem történt akkoriban, így csak ehhez tudjuk kötni az akkor megindult változást. Ez után ért be, hogy kitartottunk a stratégia mellett.
Azóta az alábbi grafikon szerint alakult a Google keresőből érkező organikus munkamenetek száma (főoldal/saját szavak nélkül):
Látható, hogy tavaly nyár óta fokozatosan nőtt a munkamenetek száma. Ami idénre már azt jelenti, hogy az utóbbi 3 hónapban az organikus forrásból érkező 117%-kal több munkamenetnek köszönhető bevétel 774%-kal emelkedett az előző év értékeihez képest.
A megjelenések száma ugyanebben az időszakban 29%-kal lett magasabb a tavalyi értéknél, tehát a növekedés nem indokolható a piac változásával.
Az átkattintási arány viszont 63%-ot emelkedett, azaz a felhasználók a Google találati oldalán nagyobb arányban tekintik kattintásra méltónak a weboldalt, mint korábban. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a korábban sem rossz átlagos pozíció tovább javult, másrészt pedig a vonzóbb megjelenés kialakításának.
Az együttműködés kezdetéhez képest több, mint kétszer annyi kulcsszóra szerepel a weblap a TOP3 találatban:
De mitől lett jobb a helyezés és vonzóbb a találat?
A jelentős növekedésnek mind az ügyfél, mind mi örültünk, de mi is volt a választott stratégia lényege és miért jó, hogy – bár kisebb sikerek addig is voltak – ne adtuk fel 4-5 hónap „stagnálás” után sem?
Ezek voltak a sarokkövek, amikre figyeltünk folyamatosan:
Kulcsszó kutatás
A kulcsszó kutatás képet adott a piacról és a felhasználók igényeiről, ezáltal alapot jelentett a fókuszterületek meghatározásához és a SEO stratégia kialakításához. Ez itt még inkább kicsúcsosodott, hiszen éven belül és év-év viszonylatban is akár 15-20%-ban változott a TOP keresettségű szavak listája. Keresési motívumok, variációkról itt kevéssé beszélhetünk, szinte csak konkrét kifejezésekről.
AdSense szempontból fontos oldalak kigyűjtése
Az egyes aloldalak eltérő volumenű bevételt generálnak, ezért a tervezésnél és újra tervezésnél fontos szempont volt a legtöbb profitot hozó oldalak és az azokhoz tartozó kulcsszavak előtérbe helyezése.
SEO audit
Meghatároztuk, hogy elsődlegesen mely területeken szeretnénk javulást elérni, a félévente történő SEO auditnak köszönhetően pedig fény derült arra, hogy ez miként lehetséges.
Technikai audit
Mivel a technikai tényezők gyakran több oldalcsoport vagy akár az egész webhely teljesítményére hatással vannak, így ezek rendbetétele az első feladat. Menet közben is javaslatok adtuk a módosításra, ehhez kellett a nagyon együttműködő ügyfél, aki 1-2 héten belül el is végezte a javaslatokat.
- Tartalmi audit
A tartalom mennyiségi és relevancia szempontú felmérése, illetve a találati oldali megjelenés vizsgálata megszabta a tartalomgyártás irányait. A
- Off-site tényezők elemzése – Külső linkek
A külső forrásból származó hivatkozások száma, minősége és céloldala, illetve konkurensek linkprofiljával történő összevetése a linképítés alapját képezi.
- Konkurens elemzés
Mit csinálnak a témában a találati oldal csúcsát meghódító oldalak? Milyen mutatókkal rendelkeznek a versenytársak? Hogyan lehetnénk jobbak náluk? Ez alapján is jöttek ki javaslatok, amiket sikerült beépíteni javításként.
Tartalomgyártás
Középpontjában egyrészt a gyenge minőségűnek ítélt oldalak szöveges tartalmának újraírása, bővítése, finomítása áll(t). Másrészt pedig a találati oldali megjelenés optimalizálása. Sajnos a struktúrált adatok kevéssé jelennek meg a szektorban, így maradtak a címsorok és meta leírások figyelemfelkeltőbbé és megnyerőbbé tétele.
Linkmarketing
Mivel social kommunikáció nincsen és Ads hirdetések sincsenek az oldalra irányítva, ezért muszáj linkekkel mutatni az új forrású impulzusokat a Google-nek.
A meglévő linkek felülvizsgálata/szűrése utána, a fókuszban lévő oldalak külső hivatkozásokkal, releváns kifejezésekre történő erősítése volt a cél. A gyakorlatban ez egyrészt az új kategória oldalak erősítését, valamint a meglévők kifejezetten látogatott és PR (és persze SEO) szempontból erős domaineken való, kis mennyiségű, erősítését takarja.
Mivel a témakör keresettsége és a sok látogató miatt inkább a tartalomra valamint technikai javításokra fókuszáltunk, ezért a linkmarketing kapott a legkisebb szerepet a stratégiában.
Folyamatos monitorozás
Változtatások és algoritmusfrissítések hatásának vizsgálata, kulcsszó pozíciók és organikus forgalom figyelése. SEO audit keretein belül fél évente átvilágítjuk a webhelyet technikai szempontból. E mellett heti szinten figyeljük az organikus forgalom trendjét, súlyainak eltolódását.
Mik a tapasztalatok, mik a tervek a jövőre nézve?
- A legnagyobb tapasztalat – ami sokszor beigazolódott a gyakorlatban – hogy a keresőoptimalizálás hosszútáv futás. Hiába már egy relatív sok forgalmat hozó oldalról van szó, így is 6-7 hónap kell ahhoz, hogy láthatóbb javulás következzen be. Feltéve, ha 1-2 hónapon belül elvégzik a felmerült technikai módosításokat és nem kell hónapokat várni, mondjuk egy page speed javításcsomag végrehajtására.
- Nagyon jó, hogy naponta dinamikusan változik a tartalom jó része, de kötelező a statikus szövegkörnyezet kialakítása is.
- Figyeljünk oda a CTR mutatókra! Sokan elfelejtik, hogy az organikus találat is egy reklámfelület, nem elég, hogy szerepel benne a kifejezés/kapcsolódó kifejezés. Muszáj CTA és USP szöveget is beletenni, időszakosan változtatni rajta, így tesztelve, hogy melyikre reagálnak jobban a felhasználók.
- Bár erre nem tértünk ki az esettanulmányban, de az organikus forgalom is csak egy a lehetséges marketing csatornák közül. Az elért felhasználókat csak a CRO vagy UX módosításokkal tudjuk egy tartalmi oldalnál több ideig a honlapon tartani, így üzletileg értékesebbé tenni. Ez pedig a SEO tevékenységre kimutathatóan jó hatással van, hiszen csökken a visszafordulások/kilépések száma, nő a dwell time vagyis összeségében javulnak a felhasználói signal-ok a Google szemében.
Mit hoz a jövő?
Az eddigi irány helyességét a számok visszaigazolják, így csak a már a Google által közölt algoritmus információk és az általunk ismert technikai hiányosságok kijavítását tervezzük az idei évre.
Olyan feladatokat értünk ide, mint a:
- a dedikált mobil oldalon a desktop verzióhoz képest szűkített tartalom fokozatos bővítése
- a betöltési sebesség további javítása
- a képek esetében a jpg-nél újabb-jobb tömörítésű fájlformátumra állunk át
Ha tetszett esettanulmányunk és máskor is szívesen olvasna ilyet, kövesse blogunkat!