Google Shopping kezelés

A Google Ads-en belül a Shopping hirdetési forma terméklista alapján jeleníti meg az áruházunkban található termékeket. A minél alaposabban - termékinformációkkal - kitöltött terméklista mellett természetesen a konkrét termékre, a többi piaci szereplőhöz képest, megadott ajánlat még döntő tényező az eladáskor. Tanácsadóink jelentős tapasztalattal rendelkeznek majd minden terméktípus Shopping hirdetésében.

Mi is a Google Shopping?

A tőlünk nyugatabbra már évek óta elérhető hirdetési formátum 2019 nyara óta itthon is használható. A felhasználók döntően a találati listán megjelenő termékajánlatokkal azonosítják, ahol az eddigi szöveges formákkal szemben már struktúráltan tudunk képekkel, árakkal és ajánlatokkal megjelenni termék keresőszavakra.

De nem csak ennyi a Google Shopping, hiszen lényegében egy ökoszisztéma van mögötte, amivel a dinamikus remarketing és a YouTube hirdetéseknél is több új lehetőség elérhető.

Ez a fajta hirdetési formátum jóval technikaibb valamint nagyon függ a kialakított termék feed-től (amit a Merchant Center felületen lehet menedzselni) az eredményessége, így hogy igazán versenyelőnyként tudjuk kihasználni az alkalmazását, kell tapasztalat a működtetésében.

Kinek ajánlott használni?

E-kereskedőknek (ha terméket forgalmaznak)

A Shopping egyértelműen a termékeket forgalmazó webáruházaknak lett kitalálva. Így nekik kötelező itthon is használni, ha termékszintű keresésekből akarnak kattintásokat szerezni.

Az árazás, a sok információval feltöltött feed, a címkézések sarokpontjai a minél jobb hatékonyságnak.

Kinek nem ajánlott?

Szolgáltató oldalaknak

Kozmetikumot vagy fodrászatot, esetleg fogászatot üzemeltetünk?

Hiába vannak árak és képek a szogláltatásokhoz, nem ez lesz az a marketing forma amit használhatunk. Egyértelműen fizikai termékek listázásá a fő fókusza a Shoppingnak.

Aggregátor oldalaknak

Legyen szó akár egy ajándékkereső vagy termék összehasonlító oldalról, ha nem lehet a weboldalon vásárolni, akkor nem nekik találták ki a Shopping formátumot.

Kiskapuk vannak, de általánosságban ilyen esetben más megoldásokat szoktunk javasolni!

E-kereskedőknek (ha NEM terméket forgalmaznak)

Egy kuponos oldal, egy szállás oldal vagy egy digitális terméket áruló weboldalnak sajnos más hirdetési formátumot kell jelenleg használnia.

Milyen kihívásokat okoz?

Megfelelően kialakított és karbantartott terméklista

Túl kevés vagy túl sok információ van benne egy-egy termékről? Hiányoznak kötelező elemek-paraméterek? Ezekre mind és folyamatosan figyelnünk kell!

Folyamatos menedzselés

Le kell követni a készletváltozást, az új termékkörök felvitelét, az árazás változást, illetve az időszakos akciózást. Ez mind heti felügyeletet igényel.

Árazás fontossága

A feed és azon belül a megjelenített ár fogja döntően befolyásolni, hogy mennyi megjelenést tudunk elérni a Google felületén, és hogy a felhasználók ebből hányszor kattintanak.

Ökoszisztémában gondolkozás

A Shopping, illetve a hozzá tartozó Merchant Center feed a Google találati listája mellett több felületen is használható. Így akár YouTube hirdetésekben tudunk általános tartalommal együtt konkrét terméket is hirdetni.

De a dinamikus remarketinghez is fel tudjuk használni, így egy teljesen vásárlói döntési folyamatot le tudunk fedni a segítségével, ami még hatékonyabbá teheti a marketingünket.

Mi lesz így az árösszehasonlítókon való hirdetéssel?

A Shopping formátum új igényeket nem fog teremteni, az eddig is létező Google keresésekre fog termékcélzottabb hirdetéseket megjeleníteni, valamint az árösszehasonlító oldalakon történt keresésekből átterelni forgalmat erre a felületre. Innentől már együtt kell kezelni a Shopping, illetve árösszehasonlító marketinget, figyelni a szinergiák kihasználására és minél jobb aggregált teljesítményre.

Azt is figyelembe véve, hogy megadhatóan akár az Olcsóbbat.hu feed-ünkkel is megjelenhetünk a Google Shopping-ban, hiszen a legtöbb magyar szereplő mint Google Shopping CSS is működik.

Shopping szolgáltatásaink, megoldásaink

Shopping tanácsadás

Pár órában átnézzük a már futó kampányokat vagy közösen ötletelünk, hogy hogyan lehetne elindulni a hirdetésekkel.

Természetesen bármilyen technikai kérdés is megválaszolásra kerül.

Shopping és feed technikai beállítás

Fix áron, rövid határidővel kialakítjuk/javítjuk a feedet, beállítjuk a shopping kampányokat.

Folyamatos Shopping menedzselés (alap)

Meglévő feedek alapján menedzseljük a termékalapú hirdetéseket.

Kapcsolatfelvétel


    Név (kötelező)

    Telefon (kötelező)

    Email cím (kötelező, ne info@... legyen)

    Domain (ha van)

    Még nem tudomMég nem hirdetekPPC kezelés érdekel, már hirdetekPPC audit-oktatás érdekelFejlesztés érdekel

    Mekkora a levelezési listád?

    Nem tudom a listám méretét5 ezernél kisebb a listám5 ezernél nagyobb a listám

    Milyen levélküldőt használsz?

    MailChimpet használokMás levélküldőt használok

    Nem igazán tudomEgyszeri audit érdekelKiszerveznék marketing feladatot

    Ez a terület érdekel:

    Még nem tudomTanácsadás érdekelTechnikai segítség érdekelFolyamatos menedzselés érdekelHaladó, üzleti menedzselés érdekel

    Még nem tudom melyik érdekelKözösségi marketing audit érdekelFolyamatos közösségi marketing érdekelKözösségi marketing tanácsadás érdekel

    Még nem tudom, melyik érdekelAnalitika érdekelCRO érdekel

    Még nem tudomSEO audit érdekelFolyamatos SEO érdekelTartalom marketing érdekelSEO tanácsadást szeretnék

    PPC audit érdekelHírlevél audit érdekelSEO audit érdekelShopping audit érdekelMérés audit érdekel

    Még nem tudom10 db 300 szavas cikket szeretnék1500 szavas corner cikket szeretnék

    Még nem tudom melyik érdekelArculati gif érdekelSocial matrica érdekel

    Még nem tudomEmployer Branding audit érdekelKommunikációs segítség érdekelHR segítség érdekel

    Még nem tudomBranding audit érdekelBranding fejlesztés érdekel

    Még nem tudom melyik érdekelTikTok hirdetési fiókot szeretnékTikTok hirdetés kezelés érdekelTikTok tanácsadás érdekel

    Nem igazán tudomÉpítőipari kereskedő vagyokÉpítőipari nagykereskedő vagyokÉpítőipari kivitelező vagyok

    Még nem tudomSEO tartalomgyártás érdekelCikkírás / PR Cikkírás érdekelTartalom disztribúció érdekelLandolóoldal készítés érdekel

    Van saját marketingesemNincsen marketingesem

    Melyik workshop érdekel? (kötelező)

    Csoportos AI marketinges workshopCéges egyedi AI marketinges workshop

    2 különböző workshopra jelentkezés esetén 10%, 3-ra való jelentkezésnél 20% kedvezményt adunk! A kedvezmények nem összevonhatóak, a maximális kedvezmény 20%!
    A Partnereinknek, az Ecommerce Hungary illetve Bizalmi Kör tagoknak 25% kedvezményt biztosítunk!

    Partnerünk vagy? Esetleg EH vagy Bizalmi Kör tag?

    Még nem tudom, melyik érdekelIngyenes tájékoztatás érdekelA méréseim akarom átemeltetniTeljes átállás támogatást szeretnék!

    Partnerként kéremAjándékozottként kérem

    Partnerünk vagy? Esetleg EH tag? 10% kedvezményt adunk!

    Melyik képzés érdekel? (kötelező)

    Csoportos Analytics 4Céges egyéni Analytics 4Csoportos szerver oldali

    2 különböző workshopra jelentkezés esetén 10%, 3-ra való jelentkezésnél 20% kedvezményt adunk! A kedvezmények nem összevonhatóak, a maximális kedvezmény 20%!

    Partnerünk vagy? Esetleg EH tag?

    Melyik képzés érdekel? (kötelező)

    Csoportos képzésCéges tréningTeljes beállítás

    Partnerünk vagy? Esetleg EH tag?

    Kommunikációs tanácsadás érdekelAds tanácsadás érdekel

    Facebook kommunikációs audit érdekelFacebook PPC audit érdekel

    Google Ads audit érdekelShopping audit érdekel

    Üzenet:

    Cikkeink a Google Shopping-gal kapcsolatban

    2019.10.10.
    Csak a Google Shopping maradhat? – 2019 Internet Hungary előadás
    Hogyan kezeljük az online tartalmat monetizálható termékként? Melyik forrásból érkeznek a legértékesebb olvasóink? Milyen KPI-ok alapján optimalizáljuk a tartalmat? Mi köze van mindennek az attribúciós modellekhez? […]
    2019.10.10.
    A változás csak most kezdődik – Az árösszehasonlítók és a Shopping helyzete
    Tavaly megvizsgáltuk a magyar piacon jelen lévő árösszehasonlítókat! Azóta elindult a Google Shopping is itthon, nézzük meg, hogy mennyire változtatta meg ez a termékalapú keresések piacát!
    2019.09.05.
    Átalakult a Merchant Center felülete – 2019 szeptember
    Még mindig nem teljes funkciójában fut itthon a Shopping megoldás, de már megújult a Merchant Center felülete!
    2019.08.14.
    Merchant Center alapok – fiók létrehozása
    Ahogy korábbi cikkünkben is megírtuk 2019. nyara óta itthon is elérhetőek a Google Shopping kampányok. Ahhoz, hogy sikeresen indítsunk kampányt szükségünk van egy Merchant Center fiókra […]