Google Shopping audit

Legyen szó egy “házon belüli” marketing munkatársról vagy akár egy külsős tanácsadóról/ügynökségről, akik menedzselik a Google Shopping hirdetéseket, mind a két esetben érdemes felülvizsgálni a munkájukat. Hiszen a Google Shopping csak pár hónapja érhető el itthon, aki nem találkozott külföldön vele, annak ez a feed-en és árazáson nyugvó hirdetési formátum több kihívást is tartogat. Pedig tudjuk, hogy a termékalapú keresések – ott ahol már régebb óta elérhető a Shopping – döntő részét ez a típusú hirdetés formátum viszi az oldalra, szemben az eddig használt “hagyományos” szöveges Kereső hirdetésekkel.

Milyen kihívásai vannak a házon belüli kampánykezelőnek?

Nem megfelelő szintű szaktudás: Az itthon még csak 2019 nyara óta elérhető Google Shopping alapja a megfelelően kialakított és karbantartott Merchant Center fiók, a nemzetközi best-practice-ek alkalmazása. Ezt egy egyébként a Google Ads hirdetéseket is ritkán kezelő marketinges már nehezen tudja hatékonyan menedzselni.

Trükkök ismeretének hiánya: Hogy miért jelenik meg mindenre a Shopping hirdetésünk, mikor csak a termékneveket tettük bele a feed-be? Vagy éppen miért nem jelenik meg annyiszor, mint a korábbi termékalapú kampányok? Pont ezek a hibamegoldások hiányoznak még sokszor a kezelőknél.

Nincs elég ideje: Nem csak a PPC kampányokat kezeli, hanem hírlevelet készít és a social kommunikáció is az ő feladata? Így biztos nem jut elég idő a folyamatosan (főleg technikai) figyelmet igénylő Shopping kampányfelügyeletre.

Hiányzik a technikai támogatás: Tudja, hogy mi lenne a helyes irány, de nehézkes a fejlesztőkkel a munka, így csak egy “alap” terméklista készült el? Ezt lehetőség van fejlesztő nélkül is bővíteni további információkkal.

Miért érdemes auditáltatni a fiókokat?

A PPC tanácsadóink legalább már 6 különböző ügyfélnek kezelnek Shopping hirdetést, havi 1,5 millió Ft-nál több költéssel, különböző e-kereskedelmi szektorokban hirdetőknek. Ezáltal egy széles körű, szofisztikált és ökoszisztémán alapuló Shopping tudással rendelkeznek.

Ezen tudással és legalább 2 éves “hagyományos” PPC kampánykezelői tapasztalattal gyorsan fel tudják mérni az újonnan látott Merchant Center fiókokat illetve Shopping hirdetéseket, már 1-2 órás tanácsadás során is olyan javaslatokat adnak, amiket megvalósítva a következő hónaptól a termékalapú hirdetések költséghatékonyabban futtathatóak.

Shopping audit szolgáltatásaink

Shopping audit tanácsadóval: Óradíj alapon (25.000 Ft + áfa / óra) árazott személyes találkozó, amire előtte – hozzáférés megadása esetén – tanácsadónk felkészül. Így a hirdetési stratégia illetve üzleti célok átbeszélése után elmondja a talált technikai hibákat, javaslatokat tesz az célokhoz jobban illesztkedő irányokra, valamint hogy miket lehetne tesztelni a Shopping hirdetéseknél. Így az átlag 2 órás auditálás után jó pár gyakorlati feladattal távozhat!

Shopping audit vezető PPC tanácsadóval: Óradíj alapon (30.000 Ft + áfa / óra) árazott személyes találkozó a vezető PPC tanácsadóink egyikével, akik legalább 5 éves kampánykezelési tapasztalattal bírnak. Az audit hasonlóan zajlik, mintha PPC tanácsadóval történne, előnye ahhoz képest, hogy nagyobb üzleti összefüggések és más csatornák Shoppingra gyakorolt hatását is ábeszéljük. Átlag ez 2-3 óra hosszúságú szokott lenni.

Kapcsolatfelvétel

    Név (kötelező)

    Telefon (kötelező)

    Email cím (kötelező, ne info@... legyen)

    Domain (ha van)

    Még nem tudomMég nem hirdetekPPC kezelés érdekel, már hirdetekPPC audit-oktatás érdekelFejlesztés érdekel

    Mekkora a levelezési listád?

    Nem tudom a listám méretét5 ezernél kisebb a listám5 ezernél nagyobb a listám

    Milyen levélküldőt használsz?

    MailChimpet használokMás levélküldőt használok

    Nem igazán tudomEgyszeri audit érdekelKiszerveznék marketing feladatot

    Ez a terület érdekel:

    Még nem tudomTanácsadás érdekelTechnikai segítség érdekelFolyamatos menedzselés érdekelHaladó, üzleti menedzselés érdekel

    Még nem tudom melyik érdekelKözösségi marketing audit érdekelFolyamatos közösségi marketing érdekelKözösségi marketing tanácsadás érdekel

    Még nem tudom, melyik érdekelAnalitika érdekelCRO érdekel

    Még nem tudomSEO audit érdekelFolyamatos SEO érdekelTartalom marketing érdekelSEO tanácsadást szeretnék

    PPC audit érdekelHírlevél audit érdekelSEO audit érdekelShopping audit érdekelMérés audit érdekel

    Még nem tudom10 db 300 szavas cikket szeretnék1500 szavas corner cikket szeretnék

    Még nem tudom melyik érdekelArculati gif érdekelSocial matrica érdekel

    Még nem tudomEmployer Branding audit érdekelKommunikációs segítség érdekelHR segítség érdekel

    Még nem tudomBranding audit érdekelBranding fejlesztés érdekel

    Még nem tudom melyik érdekelTikTok hirdetési fiókot szeretnékTikTok hirdetés kezelés érdekelTikTok tanácsadás érdekel

    Nem igazán tudomÉpítőipari kereskedő vagyokÉpítőipari nagykereskedő vagyokÉpítőipari kivitelező vagyok

    Még nem tudomSEO tartalomgyártás érdekelCikkírás / PR Cikkírás érdekelTartalom disztribúció érdekelLandolóoldal készítés érdekel

    Van saját marketingesemNincsen marketingesem

    Melyik workshop érdekel? (kötelező)

    Csoportos AI marketinges workshopCéges egyedi AI marketinges workshop

    2 különböző workshopra jelentkezés esetén 10%, 3-ra való jelentkezésnél 20% kedvezményt adunk! A kedvezmények nem összevonhatóak, a maximális kedvezmény 20%!
    A Partnereinknek, az Ecommerce Hungary illetve Bizalmi Kör tagoknak 25% kedvezményt biztosítunk!

    Partnerünk vagy? Esetleg EH vagy Bizalmi Kör tag?

    Még nem tudom, melyik érdekelIngyenes tájékoztatás érdekelA méréseim akarom átemeltetniTeljes átállás támogatást szeretnék!

    Partnerként kéremAjándékozottként kérem

    Partnerünk vagy? Esetleg EH tag? 10% kedvezményt adunk!

    Melyik képzés érdekel? (kötelező)

    Csoportos Analytics 4Céges egyéni Analytics 4Csoportos szerver oldali

    2 különböző workshopra jelentkezés esetén 10%, 3-ra való jelentkezésnél 20% kedvezményt adunk! A kedvezmények nem összevonhatóak, a maximális kedvezmény 20%!

    Partnerünk vagy? Esetleg EH tag?

    Melyik képzés érdekel? (kötelező)

    Csoportos képzésCéges tréningTeljes beállítás

    Partnerünk vagy? Esetleg EH tag?

    Kommunikációs tanácsadás érdekelAds tanácsadás érdekel

    Facebook kommunikációs audit érdekelFacebook PPC audit érdekel

    Google Ads audit érdekelShopping audit érdekel

    Üzenet:

      További audit szolgáltatásaink

      Cikkeink a Google Shopping-gal kapcsolatban

      2019.10.10.
      Csak a Google Shopping maradhat? – 2019 Internet Hungary előadás
      Hogyan kezeljük az online tartalmat monetizálható termékként? Melyik forrásból érkeznek a legértékesebb olvasóink? Milyen KPI-ok alapján optimalizáljuk a tartalmat? Mi köze van mindennek az attribúciós modellekhez? […]
      2019.10.10.
      A változás csak most kezdődik – Az árösszehasonlítók és a Shopping helyzete
      Tavaly megvizsgáltuk a magyar piacon jelen lévő árösszehasonlítókat! Azóta elindult a Google Shopping is itthon, nézzük meg, hogy mennyire változtatta meg ez a termékalapú keresések piacát!
      2019.09.05.
      Átalakult a Merchant Center felülete – 2019 szeptember
      Még mindig nem teljes funkciójában fut itthon a Shopping megoldás, de már megújult a Merchant Center felülete!
      2019.08.14.
      Merchant Center alapok – fiók létrehozása
      Ahogy korábbi cikkünkben is megírtuk 2019. nyara óta itthon is elérhetőek a Google Shopping kampányok. Ahhoz, hogy sikeresen indítsunk kampányt szükségünk van egy Merchant Center fiókra […]