A pandémia, – főleg annak a lezárásokat eredményező kezdeti időszaka – eddig nagyot lendített a hazai e-kereskedelmen. Szinte minden termékalapú webáruház nagyobb növekedést ért el, mint a korábbi időszakban. A nyári hónapok azonban már vegyes képet mutattak, attól függően, hogy ki milyen területen helyezkedik el és milyen terméket árul. Az ősz pedig még kihívásosabb lesz!

Szeptemberben hazánkat is elérte a ‘második hullám’, nőttek az esetszámok és az ezt követő enyhébb korlátozások bevezetése is megkezdődött, az iskolakezdésre fordított pénzösszegek pedig még inkább negatívan hatottak a piacra.

A pohár félig tele

Azért, hogy ne csak a rossz oldalát nézzük a dolgoknak, érdemes kiemelnünk a helyzetben rejlő pozitívumokat. A magyar piacon normalizálódtak a készletek, a világ vezető márkái pedig, ha alacsonyabb költségvetéssel is, de újra elkezdtek kommunikálni. Ez nem véletlen, hiszen az érdeklődés visszatért a korábbi és a tavalyi azonos állapot szintjére. Érdemes használni a kommunikációs csatornákat, mert a fogyasztók nyitottak erre.

A pohár félig üres

Akadnak azonban nehézségek is, amikkel az e-kereskedőknek meg kell küzdeniük ebben a helyzetben. A kezdeti bizonytalanságból visszatértek a konkurens hirdetők is, aminek köszönhetően a kattintás árak normalizálódtak, visszatértek eredeti árukhoz. Megfigyelhető továbbá az is, hogy a megnövekedett keresettség és érdeklődés nem társul vásárlási hajlandósággal, inkább egyfajta informálódásba kezdtek az emberek. Továbbá azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a napról-napra változó fejlemények új szituációkat, és ehhez mérten új kormányzati intézkedéseket eredményeznek.

 

Mit érdemes tenni ezek alapján Q4-ben?

A legtöbb e-kereskedőnek az év utolsó negyedéve hagyományosan a legerősebb időszak szokott lenni. A nagy vásárlási hajlandóság mellett a vásárlási volumen is kiugró az év többi időszakához képest. Az idei főszezon legnagyobb kérdése, hogy a Covid miatt megváltozott felhasználói viselkedés hogyan fog alakulni ezekben az üzletileg nagyon fontos hetekben. Egyes előrejelzések alapján a tavasszal és nyáron történt „extra vásárlások” az őszi időszak előrehozott vásárlásai voltak, vagyis az előző évekhez képest inkább visszaeséssel kell számolni.

Annak érdekében, hogy a sikerességet megtartsuk e-kereskedőként az év végén is, hoztunk néhány tippet:

  1. Heti szinten kövessük az eredményeket!

Álljunk rá arra, hogy minden hét elején megnézzük az elmúlt hét fő számait. Ezt úgy tehetjük meg, hogy az előző év ugyanezen hét napjainak eredményeit összehasonlítjuk a mostani számokkal. Így azonnal láthatjuk, hogy valahol visszaesés történik vagy valamilyen trend alakul ki.

  1. Figyeljük a kormányzati döntéseket!

A tavaszi tapasztalatok azok voltak, hogy az emberek mozgását korlátozó pozitív/negatív intézkedések, valamint a boltok nyitva tartását befolyásoló határozatok direktben hatottak az online kereskedelemre. Ez várható most is, bár érződik, hogy a kormány ezekkel az eszközökkel jóval kevésbé fog élni, mint tavasszal.

  1. Tervezzük meg az őszi időszakot!

Bár biztosan más lesz ez a karácsonyi időszak, mint a korábbiak, de ennek tudatában is tervezzük meg, hogy hogyan és mikor tartunk például Black Friday időszakot, mikor kezdjük el a karácsonyi kommunikációt és az hogyan fog kinézni, illetve milyen más promóciókkal fogjuk még ezeket kinyújtani.

  1. Legyen vészforgatókönyvünk!

A korlátozások és a változó felhasználói viselkedések miatt készüljünk a pozitív és a negatív helyzetekre is. Mi történik, ha mondjuk az október és a november nagy része jóval gyengébben teljesít, mint ahogy előző évben, vagy mint ahogy számítottunk rá? Mi van, ha pont ellenkezőleg, sokkal nagyobb forgalom és készletfogyás következik be, mint terveztük? Ezekre beszerzés és logisztikai oldalról, kommunikációs és árazások tekintetében is készítsünk jó és rossz irányra reflektáló megoldásokat.

 

Nem szeretnél lemaradni további tippjeinkről sem? Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj róluk első körben!