A 7-es szám mindig is egy bűvös szám volt az emberiség történetében. A szivárvány 7 színből, a Göncöl szekér 7 csillagból áll. Az embereknek 7 nyaki csigolyájuk van. A dobókocka szemközti számainak összege 7. A márkád sikeréhez vezető út eleje is 7 lépésből áll.
Márkaépítésed sikerének 7 kezdeti lépése:
1. Cél meghatározása: A márkaépítés kezdetén fontos, hogy meghatározzuk a márka céljait és azt a célcsoportot, amelyet el akarunk érni.
2. Kutatás: A márkaépítés következő lépése a versenytársak elemzése és a piackutatás, hogy megértsük a célcsoport jellemzőit és azt, hogy ismerjük, melyik márkákkal versenyzünk.
3. Márkaarculat kialakítása: A márka arculatát a célcsoport igényei és a piaci trendek szerint alakítjuk ki. A márkaidentitás magában foglalja a márkát jellemző logót, színeket, betűtípust és üzenetet.
4. Üzenet kialakítása: Az üzenet kifejezi a márka identitását és értékeit. Az üzenetnek a célközönség igényeihez kell igazodnia ahhoz, hogy hatékony legyen.
5. Márkaélmény kialakítása: A márkaélmény minden olyan interakció, amelyet az ügyfelek a márkával létesítenek. A márkaélményt úgy kell kialakítani, hogy az ügyfelek pozitív élményt szerezzenek a márkával való interakciók során.
6. Márkastratégia: A márkastratégia magában foglalja a márka célkitűzéseit, a piaci helyzetet és a versenytársakat. A márkastratégia segít a márka sikeresebbé válásában.
7. Márkakommunikáció: A márkakommunikáció a márka arculatát és üzenetét közvetíti a célcsoport felé.
Nézzük részletesen a branding, vagy magyarul márkaépítés főbb lépéseit:
1. Célok meghatározásánál érdemes hosszabb és rövidebb távú célokat felállítani, úgy, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, akár érintőlegesen is. Lehetséges célok márkaépítésnél:
- Márkaismertség növelése
- Több felhasználó a weboldalon
- Több törzsvásárló
- Több tranzakció, vagy lead generálás
- Több hírlevél feliratkozó
- Több social felület követő
- Lojalitás növelése
- Elkülönítés a versenytársaktól
- Ügyfélelégedettség javítása
- Márkaimázs erősítése
Célcsoport meghatározásnál az elsődleges célcsoportunkat kell a legtöbb esetben figyelembe venni, de van, amikor a szekunder célcsoportunk felé irányul az általunk meghatározott brandinghez kapcsolódó cél. Ha még nem tudjuk ki a mi célcsoportunk, akkor segítségünkre lehet a meghatározásában a webanalitika. De ha nagyon pontosak szeretnénk lenni, akkor mindenképpen kell egy piackutatást csinálnunk, ami után fel tudjuk állítani a primer, szekunder célcsoportunkat és különböző buyer person-okat.
2. Kutatás: mindegyik lépés közül ez a legfontosabb és legidőigényesebb sokszor. Nélküle csak vaktába fogunk lövöldözni és csak nagy szerencsével fog teljesülni az általunk meghatározott cél. Fel kell mérni a piacunkat, az ott uralkodó trendeket, szezonalitásokat, ebben különböző szekunder kutatások és a Google trends lehet segítségünkre. Webanalitika és CRO elemzések segítségével tudjuk a célcsoportunk viselkedését a weboldalunkon elemezni, de itt is, ha még többet szeretnénk közülük bevonzani, akkor mindenképpen érdemes egy primer piackutatást végezni.
3. Fontos tudni, hogy melyik márkákkal versenyzünk a piacunkon, illetve, hogy ezeknek a márkáknak milyen jellemzői vannak. Fel kell mérni, hogy mi a USP-jük, ez alapján tudjuk majd mi is pozícionálni magunkat a piacunkon. Fontos felmérnünk, hogy a fő termékünk, vagy annak helyettesítő változata hogyan érhető el náluk, milyen kényelmi szolgáltatásaik vannak, milyen a kínálatuk, hogyan kommunikálnak, melyik csatornákon milyen a jelenlétük és milyen a customer journey-jük.
3. A kutatás után tudjuk márkánk arculatát kialakítani, tökéletesíteni, jobban a piac igényeihez szabni. Az arculat kialakításánál fontos, hogy jól megkülönböztethető legyen a márkánké a versenytársakétól. Ezzel a lépéssel tudjuk márkánk erős identitását megalapozni, a színekkel, a logókkal, a betűtípussal.
4. Üzenet kialakításánál a legfontosabb, hogy a célcsoportunk igényeihez igazodjon, érezzék belőle, hogy a mi márkánk felel meg a legjobban az ő igényeiknek. A jó üzenetet terjesztik egymás között az emberek. Ne legyen túl hosszú, de jól értelmezhető legyen. Ne más üzeneteit használd, hanem legyen saját és egyedi, amit átadsz a célközönségednek.
5. Van arculatunk, üzenetünk, de egy dolog még mindig hiányzik. A márkaélmény. A legtöbb embernek a vásárlás, vagy valamilyen szolgáltatás igénybevétele, valamilyen szükséglete miatt merül fel, nagyon sokszor halogatják is az elintézését, sokszor felesleges nyűg a számukra. Ezért is fontos, hogy amikor a márkánkkal érintkeznek, az egy pozitív élmény legyen a számukra. Élmény kialakításánál is a célcsoportunk igényeihez kell alkalmazkodni, vigyázni kell, mert a negatív élmény nagyobb szájreklámot kap, mint a pozitív. A márkaélmény kialakításához, lojalitás növeléséhez is érdemes piackutatást végezni.
6. A márkastratégia felállítása az előző lépéseket foglalja össze. A stratégiát érdemes több lépésre felosztani és mindegyik lépéshez egy határidőt rendelni, hogy mikor valósul meg. Stratégia során meg kell határozni azokat a csatornákat, amiken keresztül el tudjuk érni az első lépés során felállított célunkat. A csatornákat a kommunikáció megkezdése előtt hozzá kell igazítani az arculatunkhoz.
7. Márkakommunikációnál a stratégia során meghatározott csatornákon keresztül kommunikáljuk az üzenetünket. Oda kell figyelni mindenhol, hogy az arculatunkat megfelelően kommunikáljunk, leginkább a vizuális elemeknél. Tegeződésre vagy magázódásra is figyeljünk, ha az egyiket kiválasztottuk, akkor végig úgy kommunikáljunk.
Röviden igyekeztünk összeszedni neked, hogyan tudod márkádat tudatosan építeni. A márkaépítésnél ezek az alap dolgok is rengeteg időt emésztenek fel, heteket, akár hónapokat, de az eredményükkel tudsz igazán sikeressé válni, nem csak hetekre-hónapokra. A márkaépítéssel, mint minden marketing tevékenységgel, folyamatosan kell foglalkozni és törődni, mivel a piac is folyamatosan változik és a vásárlók szokásai is. Időről időre meg kell újítani márkánkat, ha nagyobb részesedést szeretnénk a piacunkból.
Gyakori kérdések
Mit jelent a márkaépítés?
A márkaépítés célja, hogy a vállalat szolgáltatása, vagy terméke egyedi jellegzetességeit hangsúlyozza, ezzel megkülönböztetve magát a versenytársaktól. A vállalat hosszútávú stratégiájának a része, legfőbb célja hűséges ügyfeleket szerezni. A sikeres márkaépítés a vállalat életben maradásának egyik kulcsfontosságú eleme, a hűséges vásárlók hajlandóak újra vásárolni a termékekből, vagy újra igénybe venni a szolgáltatásokat.
A márkastratégia milyen főbb elemekből áll?
Egy márkastratégia minden vállalatnál más, leginkább az adott vállalat céljai határozzák meg az összetételét. Hatékonyabbá teszi a márkaépítést és növeli az ügyfél lojalitást. Fontos elemei:
- Márkaidentitás: az a megjelenés, ami egyedivé teszi a márkát a versenytársakhoz képest. Magában foglalja a logót, a színeket, a betűtípust és a márka által keltett hangulatot.
- Célcsoportok: azok a fogyasztói csoportok, akiknek a termékünket, vagy szolgáltatásunkat szánjuk, az ő igényeik szerint kell felépíteni márkánkat és a stratégiánkat.
- Üzenetek: azok az üzenetek, amiket a célcsoportunk felé akarunk eljuttatni, segítségükkel akarunk érdeklődést kiváltani a márkánk irányába, vagy a meglévő ügyfelek elköteleződését megerősíteni.
- Pozicionálás: így különböztetjük meg a márkánkat a piacon a versenytársakhoz képest. Ennek segítségével helyezzük el a vállalatot a fogyasztók elméjében.
- Versenytársak elemzése: ennek a folyamatnak a során mérjük fel a versenytársak erősségeit, gyengeségeit, árazásukat, kommunikációjukat és stratégiájukat. Ezután az elemzés után tudjuk hatékonyan pozicionálni magunkat a piacunkon.