Miért fordítanánk az időnk hírlevelek készítésére? Hírleveleket ma már senki nem olvas.
Ez tényleg így van? Az emberek valóban nem olvasnak kéretlen üzeneteket számukra teljesen ismeretlen cégektől. De néhány alapvető teendő végrehajtásával és következetességgel nagyon sok kihozható még belőle 2018 végén is.
Azt láttuk, hogy a legnagyobb “vesztese” a marketing források közül a májusi GDPR-nak a hírlevelezés volt. Bár aki előtte is jogkövetően folytatta a hírlevél marketinget, annak nem kellett jelentősen változtatni a folyamatain. De a gyakorlatban mégis azt láttuk, hogy a marketingesek még kevésbé használják azóta. Pedig most is egy stabil, növekvő bevételeket hozó marketing eszköz, csak törödést igényel.
Amikor egy felhasználó önként megadja adatait egy feliratkozó formban, vagy a vásárlási folyamatban pipálja ki a feliratkozást jelölő négyzetet, akkor tulajdonképpen kifejezi, hogy érdeklődik kedvezményes ajánlataink, tartalmunk iránt vagy, hogy a későbbiekben is szívesen vásárolna tőlünk.
A felhasználó megtette az első lépést, innentől kezdve csak rajtunk áll, hogy milyen kapcsolatot építünk ki vele. Küldhetünk neki rendszeres időközönként hírleveleket, automata levelekkel egy kedves gesztusként köszönthetjük születésnapján/ névnapján vagy teljesen elhanyagolhatjuk a vele folytatott kommunikációt. A döntés rajtunk áll.
Sokan esnek abba a csapdába, hogy az első néhány kiküldött levél nem az elvárt eladási számokat hozza. Fontos tisztáznunk, hogy a hírlevél elsődleges célja, nem az eladásban rejlik, hanem abban, hogy a felhasználó megnyissa és átkattintson oldalunkra. Vagyis a “szem előtt vagyunk” és “de jók az ajánlataik” érzések elérése. Az eladás csak egy másodlagos cél, ami csak akkor tud bekövetkezni, ha az első két lépés (megnyitás, átkattintás) végbemegy. A hírlevélnek ezek mellett egy másik, nem elhanyagolgató célja is van, mégpedig a folyamatos kapcsolattartás vagyis a márkaépítés. Sok esetben a hírlevelek hozzájárulnak a direkt forgalom növekedéséhez azáltal, hogy a márka bevésődik az emberi tudatba. Gyakori az is, hogy a már évek óta küldött hírlevéllel egyre kevesebb időt töltünk, ami így nem hogy növekvő, de csökkenő bevételeket hoz.
Nézzünk meg néhány gyakorlati tanácsot, hogy hogyan élesszük fel a hírlevelézésünket 2018-ban:
- Gyűjtsünk friss, releváns hírlevél feliratkozókat!
Bizonyosodjunk meg róla, hogy a feliratkozási lehetőséget a főoldalunkon és a vásárlási folyamatban egyaránt elérhető a felhasználok számára. Készítsünk adatbázisunk növelése céljából külön kampányokat például pop up, Facebook lead kampány, nyereményjáték vagy kedvezmény biztosításával az új feliratkozók részére.
Határozzuk meg előre, hogy milyen jellegű szegmenseket és automata leveleket szeretnénk létrehozni és ahhoz mérten alakítsuk át a feliratkozó formot és kérjük be a számunkra szükséges adatokat.
- Tegyük rendbe a meglévő adatbázis, tisztítsuk!
Fontos, hogy a sok év alatt összegyűjtőt címeinket is rendbe tegyük: töröljük a helytelen emailcímeket, javítsuk az elírásokat, kezeljük külön a kereszt és vezetéknevet, hogy nevükön szólíthassuk a hírleveleink olvasóit.
A meglévő adatbázisunkról szerzett információkat bővíthetjük azzal, hogy a kiküldött hírlevelekben bekérjük azokat az adatokat, melyekre a szegmentáláshoz még szükségünk van. Ilyenkor ez az adatmegadási/választási lehetőség csak azon felhasználóknak jelenik meg, akik még nem adták meg az adatot.
Érdemes rendszeres időközönként újra leellenőrizni és kitisztítani adatbázisunkat. Például az egyik ügyfelüknél 30%-os listaméret csökkentése (ami MailChimp esetében a költség 30%-os csökkentését is jelenti nagyjából) nem csökkentette a levelekből jövő bevételt, hiszen csak az inaktív vagy nem vásárló felhasználók kerültek ki a listából.
- Vigyünk új színt hírlevelünk megjelenésébe
Könnyen beleshetünk abba a csapdába, hogy a megszokott jól bevált hírlevéldizájnt alkalmazzuk éveken át, ami az elején jól teljesített, de az évek során “kiégett” és így nem is növekszik a forgalma, közben a többi marketing eszközünk többet hoz. Egy-két új dizájnelem elhelyezése, az elrendezés megváltoztatása egy teljesen új külsőt tud kölcsönözni hírleveleinknek. Bátran alakítsuk át hírleveleink megjelenését akár szegmenshez, ünnephez vagy akár évszakhoz kapcsolódóan. Kiemelten figyelve arra, hogy mobilon jól nézzen ki.
- Tervezzük el előre kampányainkat
A megfelelő eredmények érdekében lényeges időben elkezdnünk kitalálni és előkészíteni kampányaink tartalmát. Nagyobb események alkalmával a tervezett kiküldés előtt akár 1-2 nappal is érdemes véglegesíteni a hírlevelet. Így jobban illesztkedhet a többi marketing csatornán való kommunikációhoz, ami javítja a konverziós hajlandóságot.
A kampányaink tervezésében nagy segítséget nyújthat a marketingelhető dátumok naptára, amely minden olyan napot tartalmaz, melyek egy kis kreativitással felhasználhatóak kampányaink tervezésekor.
- Szegmentáljunk, perszonalizáljunk
A szegmentálás és perszonalizálás által növelhetjük hírlevelezésünk hatékonyságát, hiszen mindenki szívesebben olvas olyan emaileket, amelyek esetében azt érzik, hogy az valóban nekik szól. Ez egy régi, lerágott csont már, de a gyakorlatban még sajnos gyakran találkozunk ezzel a hibával.
Létrehozhatunk különböző szegmenseket nemek, érdeklődési kör vagy akár a korábban vásárolt termékek alapján. Minél több információ birtokában vagyunk egy adott felhasználóról, annál egyszerűbb dolgunk van.
Ha például valaki a vásárlási folyamat során iratkozik fel kisebb valószínűséggel fog újra vásárolni, ha 2 héten belül kap hírlevelet tőlünk. A legcélravezetőbb ha ezekkel a felhasználókkal másképp kommunikálunk és más ajánlatokat küldünk nekik. Azokról nem is beszélve, akik a széles termékkínálatunkból nem az őket érdeklő kategóriákból látnak terméket, hanem csak “általános” ajánlatokat. Hogy ez működhessen, kell a 2. pontban írt, minél több felhasználói adat.
- Rendszeresen küldjünk hírlevelet!
A tartalom tervezése mellett szintén lényeges, hogy rendszerezzük a levélküldést. Határozzuk meg hogy heti, kétheti vagy havi rendszerességgel szeretnénk hitlevelet küldeni és tartsuk magunkat a kijelölt időpontokhoz. Javasolt a saját célcsoportunkhoz mérten, az aktivitásuk alapján meghatározni az optimális kiküldési időpontokat. Az egyik ügyfelünknél, aki korábban havi szinten 1 db, de mindig más időpontban küldött levelével szemben, a közösen kialakított és fixen, két heti rendszerességű levelekkel +60%-al több bevételt sikerült elérni.
+1 automatizáljunk
Az automatizálás révén rengeteg időt spórolhatunk meg és még a kapcsolatunkat is megerősíthetjük a felhasználóval. Egy feliratkozást megköszönő, egy névnapi vagy szülinapi köszöntő levél által a felhasználó érezheti, hogy valóban fontos számunkra. Emellett javasolt kihasználni a vásárlással kapcsolatos automata levelekben (kosárelhagyó, újravásárlás emlékeztető, keresztértékesítést ösztönző) rejlő potenciált is.
Tapasztalataink szerint a hírlevél még mindig élő és költséghatékony marketingforrás, amit kellő idő és energiabefektetéssel valóban hatékonnyá lehet tenni. Egy tisztított és szegmentál adatbázisnak rendszeres időközönként küldött hírlevél meglepő eredményeket tud elérni 2018-ban is, főleg ha kiegészítjük automatizálással és hajlandóak vagyunk időt áldozni a folyamatos fejlesztésre.