A ChatGPT robbanásszerűen tört be a mindennapi életünkbe: a mesterséges intelligencia alapú chatbot bármire válaszol, amire megkérjük. De biztosan jó, ha AI-generált szövegeket használunk tartalommarketing célra, cikk- vagy szakdolgozatíráshoz?
A válaszhoz először meg kell értenünk a ChatGPT működését. A generátor a betanított nyelvi minták alapján villámgyorsan értelmes(nek tűnő) szöveget generál, amely valamilyen valószínűségeket követ. Ebből egyenesen következik, hogy a válaszai nem minden esetben helyesek, sőt, valójában a ChatGPT nagyon magabiztosan állít valótlanságokat. Meggyőző válaszai azt a benyomást kelthetik bennünk, hogy szinte mindent tud a világról, pedig az egyetlen képessége az, hogy a betáplált információk és modellek alapján szavakat rakosgat egymás után. Nem csoda, hogy mindenkit izgalommal tölt el egy fél perc alatt megírt (legenerált) blogcikk vagy beadandó dolgozat gondolata. De megéri?
Bret Devereaux, az Észak-Karolinai Egyetem történelemtanárának véleménye szerint az ember és az AI által írt szöveg között
„a különbség olyan, mintha rendelnél egy ételt az étteremben, de inkább megkapnád helyette az egész menüt egy levessé turmixolva. Az utóbbi nem annyira gusztusos.”
Ráadásul rendkívül gyorsan kiszúrható, hogy egy generált szöveget olvasunk, még akkor is, ha a ChatGPT-szövegek általában nem akadnak fenn a plágiumszűrő szoftvereken.
De hogyan bukhatsz le?

7 jel, hogy ChatGPT-vel írtad a szöveget
-
Szókezdő nagybetűk a címekben és alcímekben
Ha egy az egyben kimásoljuk a ChatGPT szövegét, a különböző címek szavait mind nagybetűvel jeleníti meg, ez feltűnő lehet, hisz a magyar nyelvben a címek első szavait írjuk csak nagybetűvel. (Persze, csak ha nincs benne tulajdonnév.)
-
Idézőjel helytelen használata
A magyar nyelvben a kezdő idézőjel alsó, a záró felső helyzetű. Alakja pedig a 99-es számhoz hasonlít. A ChatGPT mindkettőt felülre helyezi, ez szemet szúrhat.
-
Magyartalan szövegrész
A legnagyobb problémát talán ez okozza. Könnyen meglehet, hogy a mondatok nyelvtanilag helyesek, de mégis egy gépies, nem magyaros szöveg érzetét kelti az írás. Ha nem olvasod és fogalmazod át a szöveget, könnyű lesz felismerni a ChatGPT-vel íratott dolgozatot.
-
Hiányzó vagy rossz (beblöffölt) forráshivatkozás
Sok esetben a generált szöveg forrásáról semmit sem tudunk, tehát azt sem, hogy a benne található információ helyes vagy pontos-e. Talán még rosszabb ennél, amikor a ChatGPT beblöfföl egy forrást és egy nem létező szerző nem létező munkájára hivatkozik. Egyébként ezen az ún. „hallucináláson” vagy „improvizáláson” nagyon gyakran rajtakaphatjuk a chatbotot, ha jobban utánanézünk a válaszainak, hiszen meghökkentő tévedésekkel és félreértésekkel találkozhatunk.
-
Jellegzetes AI-stílus
A ChatGPT által generált szövegek általában egy jellegzetes stílust követnek, ami könnyen felismerhető. Ha pedig egy szövegben vegyítjük/váltogatjuk a saját fogalmazásunkat és az AI-szövegrészeket, a különbség még szembetűnőbb lehet.
-
Kritikus gondolkodás, kreativitás és érzelmek hiánya
Bár az AI kétségtelenül nagy tudástárral rendelkezik, a legértékesebb emberi tulajdonságai nincsenek meg, mint a kritikus gondolkodás, a kreativitás, az érzelmek kifejezése, a rejtett összefüggések ismerete, a humorérzék vagy a vizuális gondolkodásmód. A ChatGPT-szövegeket olvasva egyértelműen észre lehet venni, hogy ezek hiányoznak és nem egy érző, gondolkodó (hús-vér) ember írta a szöveget.
-
„Összefoglalva...”
Bevezetés-tárgyalás-befejezés: mind megtanultuk az iskolában, hogy ezek egy fogalmazás fő szerkezeti egységei. A ChatGPT ezt olyannyira komolyan veszi, hogy szinte mindegyik szövege végére beleerőlteti az „összefoglalva” vagy „összefogalalásul” kifejezést, majd felsorolja újból, amit már korábban kifejtett.

Szakdolgozat ChatGPT-vel: tanárok a kamuesszék ellen
Mióta a chatbot bárki számára ingyenesen elérhető, megszaporodtak mesterséges intelligenciával generált beadandó esszék és szakdolgozatok száma az oktatásban. Természetesen a tanárok megpróbálnak mindent megtenni a kamuesszék kiiktatásának érdekében, saját online csoportjaikban osztják meg tapasztalataikat arról, hogy miből lehet azonnal felismerni a szélhámosságot. Egyes iskolákban a diákokkal közösen elemzik a ChatGPT által generált szövegeket, hogy egyszerre ismerjék meg a tanulók az írás tudományágát és a csalás határait. Egyszóval a hallgatókat meg kell tanítani a mesterséges intelligencia kritikus használatára.
De akkor mire használhatom ChatGPT-t?
Sokkal gyorsabbá és könnyebbé teheted vele a szövegírást! Témaötleteket gyűjthetsz, ütős címeket generálhatsz, hasznos sablonokat, vázlatokat, mintákat, hipotéziseket gyárthatsz a segítségével. Ha teljes szövegrészt íratsz vele, mindenképp olvasd át és javítsd, pontosítsd az információkat!
Tuti tipp: egyértelmű, világos prompt-okat adj meg, így relevánsabb válaszokat kaphatsz a ChatGPT-től!
Valószínűleg az AI a jövőben (majdnem) teljes mértékben átveszi az egyes tartalmak készítését, a többiét pedig megkönnyíti. De az is biztos, hogy egy jó darabig még szükség az emberi gondolkodók az ellenőrzésére és szövegszerkesztésére ahhoz, hogy minőségi cikkek, hírlevelek és dolgozatok születhessenek.
