Ismerd meg a HD marketinget!

Tudd meg kik vagyunk, honnan indultunk, hogyan épül fel a csapatunk, milyen munkamódszerekkel és hitvallás mentén dolgozunk veled!

A HD marketing 'brand' a mögötte álló HD Agency Kft.-vel 2011 márciusában jött létre, azóta is az alapítók menedzselésével működünk. Az első évben 3 munkatárssal, egy maroknyi ügyfélnek a következő szolgáltatásokat nyújtottuk: Google hirdetéskezelés, keresőoptimalizálás és webanalitika.

Az évek alatt ezek mellé behoztuk a szolgáltatások közé a közösségi marketing minden formáját, a hírlevelezést és automatizálást, a tartalomgyártást is. 

A performance fókuszú megoldásokon túl mindig is lehetőséget láttunk a videós tartalmakban, ezért már 2012 óta foglalkoztunk a YouTube nyújtotta lehetőségekkel. Erre építve alakítottuk ki influencer marketing megoldásunkat, ami később mint önálló cég a legnagyobb magyar és nemzetközi brand-eknek és influencereknek nyújt támogatást a Star Network márkanév alatt! Ők azóta is velünk vannak egy irodában, kihasználva a két cég szolgáltatásainak szinergiáit!

A folyamatos növekedés és az új szolgáltatások elindítása hozta magával az organikus munkatárs létszám növekedésünket, aminek a hatására 2019 eleje óta már a harmadik (jelenleg 400 nm-es) irodánkban dolgozunk együtt!

Az ügyfélkörünk továbbra is döntően a piacvezető vagy piacvezetővé válni akaró e-kereskedők valamint a B2B&B2C szolgáltatásokat nyújtó magyar cégekből áll!

A közös munka eredményei mellett büszkék vagyunk, hogy a partnereink minden évben jó pár díjat elhoznak a hazai piacon indított versenyekről!

Tanácsadóink rendszeresen előadnak a legnagyobb magyar marketing és e-kereskedelmi konferenciákon. E mellett több magyar egyetemen is tartanak órákat!

Vizuális típusoknak...

Az elmúlt 15 évünk röviden 2011 Hernádi Gábor és Deli Norbert megalapítják a céget. A HD név a két alapító vezetéknevének kezdőbetűjéből állt össze. Az induláskor Google hirdetéskezelés, SEO és webanalitika voltak a fő szolgáltatások.
A tavaszi alapítás után fél évvel beköltözött az akkor már 5 fős csapat az első irodába!
2011 2026
Az elmúlt 15 évünk röviden 2013 2012-ben elindult itthon a magyar YouTube, onnantól foglalkozik a cég erősen a videós tartalmakkal. Ez 2013-ban oda fut ki, hogy amikor a YouTube lehetővé teszi az MCN hálózat indítását itthon is, az elsők között kapjuk meg.
A szolgáltatások köre a videós marketing mellett a hírlevelezéssel is bővült.
2011 2026
Az elmúlt 15 évünk röviden 2015 A YouTube és videós vonal annyira erős lesz, hogy mint spinoff cég elindul az alapítók által létrehozott Star Network influencer ügynökség.
A szolgáltatások közé bekerül a social kommunikáció és a fullmarketing is.
A már 15 fős csapat tovább költözik a második irodába az V. kerület Veres Pálné utcába, ami után újra bővül a csapat.
2011 2026
Az elmúlt 15 évünk röviden 2019 A tanácsadók száma tovább nő, a PPC, a social és a hírlevél divíziók teljesen kialakulnak, a Star Network a piacvezető influencer ügynökséggé válik.
Az immár 31 fős csapat a 3. iroda költözik át, a 9. kerületi Vaskapu utcába.
2011 2026
Az elmúlt 15 évünk röviden 2026 2023-ban a csapat még tovább bővül, új szolgáltatásként bekerül a branding, az employer branding és a leadgenerálás is. 2024-ben olyan ismert márkákkal is elkezdünk dolgozni, mint a SPAR vagy a Luxoya.
2025-ben pedig elindult a We Creative brand, amibe a kreatív szolgáltatásokat (grafika, videógyártás, ai gyártás, webfejlesztés, arculatkészítés) gyűjtöttük össze.
A történetünk tovább folytatódik...
2011 2026
Timeline

Így épül fel a szervezetünk!

Cégünk döntően belsős munkatársakkal dolgozik, e mellett egyes területeken igénybe vesszük külsős partnerek segítségét is!

A csapat szakmai részre, illetve a sales-irodavezetés-pénzügy-HR részeket magába foglaló részre oszlik, a két alapító külön felel ezekért!

A 4 legtöbb munkatársat foglalkoztató területünk: a közösségi marketing; a Google hirdetések+Analitika; a Hírlevél+Automatizálás és a Keresőoptimalizálás+Tartalomgyártás mind egy-egy divízió vezető felügyelete alatt működik!

Ez a működési modell biztosítja számunkra, hogy az egyes csapatok dinamikusan tudjanak reagálni az adott részpiacok változásaira, de a relatíve kis létszám nem gátolja a közös munkát olyan ügyfeleknél, akik 2+ terület szolgáltatásait veszik tőlünk igénybe!

 
 

Vállalkozz digitálisan!

A linkre kattintva megismerheted a Modern Vállalkozások Programja-t!

Néhány referenciánk

Karrier

Dolgozz velünk!

Kattints a linkre, hogy megnézhesd milyen új csapattagot keresünk éppen.

 

A csapat szakmai részre, illetve a sales-irodavezetés-pénzügy-HR részeket magába foglaló részre oszlik, a két alapító külön felel ezekért!

A 4 legtöbb munkatársat foglalkoztató területünk: a közösségi marketing; a Google hirdetések+Analitika; a Hírlevél+Automatizálás és a Keresőoptimalizálás-Tartalomgyártás mind egy-egy divízió vezető felügyelete alatt működik!