Ha január, akkor ismét Superweek, ami továbbra is a magyar piac legjelentősebb digitális mérés és analitika konferenciája. Ezen járt 3 kollégánk, az ő beszámolójuk ez a cikk.

A múlt héten tartott rendezvény 5 napja közül az első hárman voltunk jelen, a következőkben jöjjön a mi szubjektív véleményünk az eseményről, a résztvevőkről, az előadásokról és a tanultakról.

superweek-2019-teremkep-lista-oldalra

Aki nem ismerné, annak egy rövid infó róla:

A Superweek egy 2012 óta (ez a 7. hazai esemény volt) futó, kezdetben más területeket is lefedő, később már kizárólag digitális méréstechnikára fókuszáló többnapos konferencia. A szervező Bánóczy Zoltán és csapata, a kezdetek óta Galyatetőn lévő Grandhotel-be szervezi a nagyon családias, napi 100-200 főt fogadó eseményt. A rendezvénynek volt spin-off eseménye már Romániában, Mumbai-ban és Jamaicán is.”

 

A helyszín, a hangulat:

A helyszín továbbra is a Galyatetői szálloda, ami a január végi időpontban ilyen hangulatos körülményeket teremt a konferenciának:

Superweek-2019-HD-havas-tajkep

A létszám éppen az egy előadóteremre érvényes optimális (100-150) fő, ami egy nagyobb konferencián kb. a kis előadó terem szokott lenni. De itt látszódott, hogy csak olyan jönnek el, akiket nagyon érdekel az analitika világa és ebben dolgoznak napi szinten, igaz más országokban, más területen és méretben. Az kijelenthető, hogy nem az (egyébként szűkös) magyar webanalitikus közeg a célcsoport, hiszen alig napi pár magyar volt jelent. Egy igazi multikulturális esemény, Indiától kezdve, Oroszországon és az USA-n át, egész Ausztráliáig elért már az esemény híre, így mindenhonnan voltak látogatók. Ennek ellenére a hangulat nagyon baráti volt, mivel a közönség kisebb részének volt ez az első Superweek-je, a legtöbben már évek óta ide járnak.

Ahogy a fő konferansz – Yehoshua Coren – is, aki az analytics-ninja.com oldalt viszi és nagyon jó hangulatot teremtett az előadók felkonferálásával és a közönség aktiválásával (a képre kattintva bejön egy rövid Twitter videó):

superweek-2019-Yehoshua-Coren-hangulatkep

De rajta kívül is az előadók egyébként is közvetlenek voltak, ahogy a közönség tagjai is.

 

Az előadások szakmai minősége, előadók felkészültsége és stílusa:

Látszódik, hogy vagy jól elő lettek szűrve az előadók és a témájuk, vagy pedig már többször adtak elő a rendezvényen. Magabiztosak, egyediek voltak, még gyakorló analitikusként is átjött, hogy ők is napi szinten foglalkoznak az előadott területekkel.

 

Mi milyennek láttuk a saját napunkat?

 

Szabó Balázs (hétfői nap):

Érdekes ötletek-gondolotak, jegyzetek a napról:
“Tök jó, hogy adatokkal dolgozunk: Analytics-szel gyűjtünk és Data Studio-val vizualizálunk, debizony annak a szolgáltatásnak ára van, hogy bűvöljük ezeket az adatokat. Ezt a tevékenységet stratégia keretek között kell végezni, részben GDPR kompatibilisen.”
Kérdések, amiket tegyünk fel magunknak, Ügyfeleinknek: 
  • Mi lenne, ha csak 10%(20%-30%)-át az adatainknak felhasználnánk, mondjuk A/B tesztre, akármilyen tesztre.
  • Mire használja az Analytics-ban található adatokat?
  • A belső/háttér rendszer adatokat?
  • Kezd egyáltalán valamit az adatokkal?”
” Mi lenne, ha minden hónapban létrehoznánk egy új közönséget Analytics-ban? Miért nem foglalkozunk többet a közönségeinkkel?
Miért csak eladás oldalról közelítjük meg a közönségeket? Mi lenne ha többet foglalkoznánk a funnel azon részével, amikor még csak érdeklődnek.
Legjobb módja a közönség definícióknak, ha kérdéseket teszünk fel és ezeket közönségdefinícióval válaszoljuk meg.
A KPI-okat a közönségekhez rendeljük (pl.: ismétlődő vásárlók -> milyen gyakran vásárolnak)
Külön fontossággal bír a tegnapi nap adata, ezt kell azonnal feldolgozni, ez talán ez a legértékesebb friss adatunk. Mivel az emberek élethelyzetei változnak sok külső tényező hatására is, ezért a gyors adatfeldolgozás és cselekvés egyre fontosabb lesz a jövőben.
Ezt hogyan követjük le a közönség logikáink?”
Deli Norbert (keddi nap):

A keddi napon 7 db előadás és 1 kerekasztal beszélgetés volt. Mindegyik izgalmas volt a maga nemében, de ami kiemelkedett az leginkább Damion Brown, Mark Edmondson és Brian Clifton előadásai voltak. Az ausztrál Damion cége volt a legközelebb a mi méretünkhöz és ügyfélkörünkhöz, ezért hasznos volt hallani, hogy ők milyen tényezőkkel és üzleti válaszokkal szolgáltatnak értéket az üzleti mérésekkel, azok értelmezésével. Szerinte a leggyengébb része az üzleti kérdésekre válaszadásnak a mérések megfelelő beállításának hiánya és a mérési hibák nem megfelelő kiküszöbölése jelenti. Nagyon eltalált mondata volt, hogy külsős analitikusként „A probléma, amit igazán meg kell oldanunk, hogy igazából mi nem oldunk meg problémát…”. Vagyis mi az adatok mentén látjuk a problémák eredményeit és esetleg a problémát magát, de mindig kell a cégen belüli támogatás, hogy megoldódjon a kiváltó probléma. Ehhez jó megoldás, ha a marketingeseken kívül már a mérési stratégia kialakításába más területről is (értékesítés, beszerzés, vezetés) hívunk meg embereket, közösen végig véve a mérés mögötti tényleges üzleti folyamatot.

A tervezéshez és az analitika jobb üzleti felhasználásához mutatott egy alap táblázatot, hogy milyen üzleti kérdésre milyen mérési stratégia, teendő és milyen analizálható adat ad választ.

Mark Edmondson a mesterséges intelligencia és az ember „versenyéről” beszélt a webanalitikán belül. Szerinte már jól működik a képek és szövegek feldolgozása, a hangfelismerés, az időjárás előrejelzésben a mesterséges intelligencia használata. Naponta tovább bővül és fejlődik a mérésben az MI használata, de hamarabb fog eljönni az, hogy az MI modelleket és predikciókat készít, mint az hogy KPI-ok határoz meg. Vagy ez lesz az a terület, amiben az analitikusok előnyben lesznek. Valamint a MI építésében van már most is szükség az emberre, az adatgyűjtéstől a KPI-ok felállításán és a mérési környezet kialakításán át az MI optimalizálásáig.

Brian Clifton a piac régi szereplője, ő volt a Google első Web Analytics európai vezetője, amikor megvették az Urchin szoftvert és átnevezve Google Analytics-re elindították a saját analitika szolgáltatásukat. Az azóta eltelt 11 évben végig webanalitika szolgáltatásokkal dolgozott a világban, 4 analitika könyvet is írt, az Advanced Web Metrics több kiadást is megért (mi is rendelkezünk két darabbal belőle 😊). Az elmúlt 10 évben több száz mérési auditot csinálták nagy cégeknek, amikor a mérési lehetőségeket és az azok megvalósítását mérték fel, minőségi pontszámot határozva meg végül (1-100 közötti érték, minél magasabb, annál több lehetőséget és annál jobban valósítottak meg az oldalon). A példában hozott nagylátogatottságú weboldalak átlagos pontszáma mindössze 35,7 volt, mindössze 12% haladta meg az 50-es pontszámot. Vagyis a nemzetközi tapasztalatuk (ami a hazai tapasztalatainkkal egybevág), hogy átlagos adatminőség nagyon alacsony. Pedig a cégeknek a marketing csatornák értékeléséhez és optimalizálásához, a fejlesztési irányok meghatározásához és így a pénzügyi eredményességhez rendkívül fontos lenne a jó minőségű adat.

Brian jó mondása volt, hogy a „haladó webanalitika mérés azt jelenti, hogy az alapokat nagyon jól méred és okos módon használod fel”.

 

Szoboszlai Adrienn (szerdai nap):

Az első előadást a Google Tag Manager munkatársai tartották, akik egészen San Fransisco-ból jöttek hozzánk. Azonban ez a szerdai reggel, ebben a csodás festői környezetben nem az előadással kezdődött.  Yehoshua a koferansz karaktere mellett felvette a hangulatfelelősét is. Megkért mindenkit, hogy aki használja a GTM-et menjen ki a színpad elé. Természetesen az összes ember elindult a teremben. Ekkor én még azt hittem egy közös csoportkép fog készülni, hiszen itt van a Tag Manager fejlesztői csapat 2 tagja és ez hatalmas dolog. Tévedtem. Yehoshua felkonferálta, hogy most következik a világ első GTM boogie-ja! Ekkor jöttem rá, hogy ez nem egy „átlagos” konferencia, ez sokkal több annál.

A nap során 4 db előadást és egy kerekasztal beszélgetés volt. A nap végén pedig a Golden Punchcard díjátadóján vehettem részt, amelyen rengeteg inspiráló ötlettel találkozhattam. A korábban is említett GTM előadásban Scott H. Herman és Brian Kuhn a custom template világába kalauzoltak el. Nagyon gyakorlatias előadás volt, mindent megmutattak hogyan működik. Ez egy béta funkció, aminél már elérhető a whitelist. A következő linken tudtok feliratkozni rá:

https://gtag.page.link/qL6j

A következő előadást Hussain Mehmood tartotta data science témakörben. Hussain 1 éve kezdte el csak beleásni magát ebbe a világba és arra buzdított, hogy mi is vágjunk bele, akkor is, ha nem tudunk programozni. Megmutatta ő milyen programot használ az adatok elemzéséhez, amely egy kiváló eszköz lehet számunka is. (exploratory.io) További ajánlott olvasmány a témakörben:

https://r4ds.had.co.nz/

A harmadik előadásban a szlovák Purigado Approach került bemutatásra Lucia Hrašková által. Ez az eszköz abban segít minket, hogy felismerjük azokat a felhasználókat, akik nem értékesek üzletünk számára. Nagyon fontos, hogy képesek legyünk felismerni és elengedni azokat a felhasználókat, akik akár károsak is lehetnek vállalkozásunk számára és azáltal figyelmet fordítani a szegmentálásra. 3 esettanulmányon keresztül mutatta be számunkra, hogy mennyivel jobb eredményeket érhetünk el, ha kihasználjuk a lehetőségeinket és szegmentálunk a vásárlói adatbázisunk alapján.

Simo Ahava igazi legenda, nagyon sokan várták előadását. Simo visszatért az alapokhoz és a sikeres analitikai mérés legfőbb momentumairól adott elő. Az analitika legfontosabb alapköve a testreszabás, melyhez tisztában kell lennünk céljainkkal és ez alapján kel felállítanunk méréseink alapjait. Simo beszélt arról, hogy a megfelelő minőségű adatokra befektetésként kell tekinteni. Ahhoz, hogy megfelelően tudjuk értékelni és elemezni adatainkat megfelelő minőségű adatokra van szükségünk és ez elengedhetetlen, hiszen üzleti döntéseket alapozunk rá. Azonban az adatainkat nem elegendő 1 mérési rendszerből importálni az adatelemzéshez, ne feledkezzünk meg arról, hogy az adataink összes komponensét értelmeznünk kell.

superweek-2019-eloadas-dia-kep

Fantasztikus érzés volt életemben először részt venni ezen a konferencián. A korábban látott magyar konferenciákkal nem összehasonlítható. Az a szakmaiság és hangulat és az inspiráló környezet, ami átjár mindent leírhatatlan. Ez egy olyan élmény, melyet át kell élni ahhoz, hogy megértsük!

 

Összefoglalás

Úgy gondoljuk, hogy továbbra is a Superweek nagyon jól összefogja a régiós piacon a webanalitika és a méréstechnikák iránt érdeklődőket. Csak a magyar piacot nézve kevés a tapasztalt szakember, így nagyon hasznos hogy “hazai pályán” találkozhatunk régiós-globális szakemberekkel és eszmét cserélhetünk a folyton változó analitika világáról. A hangulat – a kisebb létszám miatt is – rendkívül barátias és közvetlen, bármilyen “híresség” szívesen leáll beszélgetni egy kezdő analitikussal is.

A Superweek-ről elérhető prezentációkat összegyűjtöttük nektek, itt találjátok meg, jó olvasgatást 🙂

A cikkhez 2019. február 7.-én gyűjtöttük össze a prezentációkat, ha esetleg találtok még olyat ami hiányik, írjátok meg nekünk és bővítjük a listát. 

A cikket semmilyen formában nem támogatta a Superweek vagy az azt szervező csapat, csak a saját szubjektív tapasztalatainkat osztottuk meg.